Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2022

Francia méhészek beltéri méhészkedéssel kísérleteznek

Kép
Az enyhe tél kedvez a varroa atkáknak, ezért egy nyugdíjas tudós egy hűvös garázsban telelteti a méheket Egy Toulouse környékén élő nyugdíjas tudós, aki korábban profi méhész is volt, felhívással fordult a francia méhészekhez, hogy elméletét tudományos kísérlettel bizonyítsa be. A francia méztermelés történelmi mélyponton van, így Xavier Dumont felhívására csak nagyjából 120 méhész jelentkezett, és közülük is csak 30-an tudták biztosítani a hiteles kísérlethez szükséges körülményeket. Xavier Dumont a méhekkel Dumont úr fiatal korában profi méhész volt, később pedig a Sanofi gyógyszergyár kutatója lett. Nyugdíjazása után, körülbelül 10 éve, újból méhészkedésbe kezdett.  „A körülmények gyökeresen megváltoztak a '70-es és a '80-as évek óta” – meséli. „Akkoriban a telek sokkal hidegebbek voltak, nem kellett aggódnunk a varroa atkák miatt, amelyek azóta a méhekre nagy veszélyt jelentenek.” Az ötletet a kanadai méhészek gyakorlata adta. Ott a méheket öt hónapra beviszik a nagy hideg

Ausztráliában vándorméhészek segítik a növények beporzását

Kép
Amíg az ausztrálok alszanak, a méhészek államról államra szállítják raklapokon a méheket Ausztráliában vándorméhészek próbálnak lépést tartani a mezőgazdasási termelők beporzási igényeivel úgy, hogy néhány hétre a méheket egy farmon hagyják, majd átszállítják őket a következőre. Egyes queenslandi méhészek akár Victoria államig is elutaznak, hogy segítsenek a különféle ültetvények beporzásában; ez akár 2000 km-nyi utazást jelenthet egy irányban.  "Sokan azt hiszik, a méhészek csak néhány kaptárt tartanak a hátsó kerjükben" – mondja Jo Martin, a Queenslandi Méhészszövetség főtitkára. "Ám a valóság teljesen más, a méhészet sokkal nagyobb iparág. Amíg alszunk, a méhészek több kamionnyi méhet szállítanak egyik helyszínről a másikra. Egy alkalommal 100-150 kaptárt tudnak átköltöztetni." A méhek az új helyre költözés után elkezdik a mangó, avokádó, áfonya, macadam-dió és mandula beporzását. Jelenleg körülbelül 190 méhész tevékenykedik Queensland államban, a beporzás pedig